Nyomtatás

http://mno.hu/gazdasag/a-rendszer-segitheti-a-piac-tisztulasat-1238183

Lánchíd Rádió:

A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (Pátosz) kidolgozta és már működteti a szakma önszabályozásaként a „Megbízható tanácsadó” tanúsító rendszert – közölte Maróczi Imre, a szövetség elnöke.

A Pátosz a napokban adta át az első 25 szakértőnek a „Megbízható tanácsadó” névre szóló plasztikkártyát és oklevelet. A szövetség azt várja a rendszertől, hogy segítse a piac tisztulását, kiszűrje a „kóklereket” és választási lehetőséget kínáljon a megbízható, etikus pályázatírók köréből – mondta a Pátosz elnöke, aki szerint a „Megbízható tanácsadó” kártyával rendelkező pályázatíró piaci előnyhöz juthat tisztességes munkája révén.

Maróczi Imre elmondta, hogy a felhasználóhitelesítésen alapuló, úgynevezett autentifikációs tanúsítás megszerzését bárki kezdeményezheti, aki megfelel a szigorú kiírásoknak, egyebek között öt évre visszamenőleg igazolható kifogástalan szakmai múlttal rendelkezik.

A jelentkezők előszűrését követően neves szakértőkből álló bizottság ítéli oda a szakma által működtetett és felügyelt tanúsítást egy évre, amelynek megtartását minden évben kezdeményezni kell. A szövetség a tanúsító rendszer kritériumait folyamatosan igazítja az országos pályázati rendszerhez, például a megfelelés évenkénti meghosszabbításakor érvényesíteni tudják az új szempontokat is.

Ha a rendszerükben tanúsított szakértőről kedvezőtlen piaci visszajelzés érkezik a szövetséghez, azt minden esetben kivizsgálják, és jogos panasz esetén felfüggesztik vagy visszavonják a minősítést – mondta az elnök.

A Pátosz vezetője szerint a 2014–2020-as európai uniós fejlesztési időszakban is szükséges lesz a piaci alapon működő pályázatírókra, pályázati tanácsadókra, és az előző, 2007–2013-as időszak tapasztalatai mindenképpen indokolják a piac tisztulását önszabályzó módon is.

A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége 2003-ban alakult a pályázatírók szakmai-ágazati érdekképviseletére, jelenleg több ezer pályázatot kezelő 150 pályázatíró és pályázati tanácsadó szakértő tagja van.